Összefoglaló...
Akkor ugorjunk gyorsan egy kicsit vissza a történelemben... Mondjuk olyan messze azért nem kell. Elég lesz mondjuk egy évet.
Nem szoktam, nagyon nem, de most nem tudok politika mentesen írni... így mindenki bocsássa meg most nékem, de a múlt idézéshez, ez is hozzátartozik.
Szóval ott tartunk, hogy nagyban ünnepli az ország a tavalyi választási sikereket, a kormány javában dolgozott mindenféle unorto... undorotor... szóval szokatlan megoldásokon. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a magánnyugdíjak pénzei hipp-hopp elpárologtak... Ma is azt gondolom, hogy az volt a helyes lépés, hogy nemet mondtunk az einstandra. Ugyanakkor ebben az időpontban fogalmazódott meg bennem a gondolat, amelyet most először és egyben utoljára fogok nyíltan leírni...
Én sokáig azt hittem, hogy a Gyurcsány kabinetnél mélyebbre nem lehet zuhanni, akár a gazdasági, akár a politikai szintet nézzük, ilyen értelmetlen, haszontalan és semmitérő időszaka aligha volt az országnak... azt hittem, ezt már nem lehet alulmúlni..
nos...
Tévedtem, méghozzá hatalmasat. Ideológiák ide, vagy oda... az elmúlt időszak fényes bizonyítékot szolgáltatott, hogy mindig van lejjebb és valószínűleg ennél is lehet még lejjebb menni...
ez a gondolat vert gyökeret a fejemben, és bár korábban is kacérkodtam a külföldi munkavállalás lehetőségével, egyszersmind erőpróba és mind a "nagy jövő" kergetése... De ennyire aktívan sose jelent meg a gondolat a fejemben... Meg is osztottam ezt, akkor még nem feleségemmel, hogy márpedig ez így nem tetszik, és nem maradhat... Akkor Ő szintén belelkesült, de az esküvő megszervezése és lebonyolítása bizony több energiát és időt emésztett fel, így a külföldre távozás lehetősége eltolódott az időben...
aztán jött a nyár, jött az ősz, és a lefutott problémák helyébe újak léptek.. méghozzá gazdaságiak, az én munkahelyem megkezdte a notórius nemfizetését, elmaradását... ami mondhatni nem tett jót... ráadásul az akkor már feleségem is problémákkal nézett szembe... így lett az, hogy megint felmerült a váltás lehetősége, és egyben az ország elhagyásának az ötlete...
A gondolatokat felpörgött tempóban követték tettek... Az 'asszony' egyszeriben kint találta magát Angliában és megkezdte akkor még rövidke szárnypróbálgatását, aztán egy (utóbb kiderült) hamis ígéretre hazajött és ugyanott voltunk mint két héttel korábban, csak 100.000 forint veszteséggel.. A szerencse ekkor mellénk szegődött, és egyszeriben került munka neki is, és nekem is sikerült pár apróságot összeszedve pár forint extra bevételt felmutatni... és hogy a szerencse ne múljon el, hamarosan külföldön is állást kapott. Elfogadta az ajánlatot...
A tervezések persze sokat alakítottak és végül február vége volt amikor Ő ki jött Angliába. Én pedig otthon váltottam munkahelyet. Készülve minden eshetőségre a lehető legjobb helyet találtam, jó fizetéssel, jó megoldásokkal... igazán nekem való kihívásokkal.
Itt kint pedig szépen lassan berendezkedett ő is... Hosszú egyeztetések nem előzték meg a kiérkezésem időpontját, hosszú felkészülés sem járt tehát hozzá... úgy alakult, hogy egyszer csak fent ültem a Wizz aktuális járatán és hátizsákomban egy kevés cuccal (meg egy hatalmas bőrönddel a csomagtérben), a kezemben Steve Jobs életrajzi könyvével... Landoltam.
Szoktam volt kockázatot vállalni, nem keveset, szoktam egy lapra feltenni mindent néha, most is hasonló helyzetek öveztek minden lépést. Fel kellett mondani, úgy hogy ne hagyjak "sérülteket", úgy hogy ne rúgjak fel minden visszavezető utat... és mégis úgy, hogy annak legyen "íve"...
Szerda este megérkeztem, és elfoglaltam helyemet egy kicsiny szoba reám osztott szekciójában, aztán másnap elkezdett szakadni az eső...
Apropó: Az autóm amely oly lelkesen szolgált az elmúlt közel két évben, a repülőtérre vezető úton többször mutatta be, hogy nincs ínyére a dolog, és meg - megállt menet közben... rémes érzés volt, és rossz előjelnek is felfoghattam volna...
Másnap megkezdődött a korábban már megindult munkavadászat immáron maximális gőzzel, de mert hétvége közeledett az ügynökök nem vitték túlzásba a keresést... Összeismerkedtem a házinéni macskájával, egy mindjárt hat éves kandúrral. Aranyos jószág, első nap úgy döntött, hogy a laptopom meleg klaviatúrája ideális fekvőhely számára...
Aztán a péntek is hasonlóan unalmasan telt, a hétvégét is jobbára a lakásban töltöttük, tekintve az esőt, kivéve vasárnap délutánt amikor meglátogattunk egy helyi kis parkot (Queens park)...
A Mai nap
8 -10 ügynökkel beszéltem ma telefonon, mind nagyon lelkes van aki a .NET tudásomra gerjedt rá, van aki a PHP-ra... de ebből olyan 3-4 olyan akikkel ma beszéltem életemben utoljára valószínűleg...
"Á remek, átadom a kollégáimnak az adatokat és majd Ők keresni fogják" === "Köszönjük, majd 'értesítjük'".
Délután elmentem a NINo-ba (National Insurrance Number office?)... ilyen NI számot kérni... (TB). Kedvesek voltak, csupán három dolgot rontottak el a nevemben... (kaptam tőlük levelet egy telefonbeszélgetés után)
Először is Mr. helyett Mrs lettem (ááá)
Aztán a keresztnevemben felcserélték az összes betűt egymással... végül pedig a vezetéknevem első betüjét rontották el...
így volt az hogy amikor szólítottak akkor meghasonlott érzésekkel keltem fel a székemből, többek megdöbbenésére...
az amikor "Missis Meggi-t" szólították.. és én felálltam... nos leírhatatlan élmény volt. A Hölgy aki szólított (kedves 50 feletti angol kisasszonyoknál nevelkedett masszív egyenestartással, kimért hanghordozással...)... majdnem tátva maradt a szája..."are you sure mister?" kérdéssel koronázva meg a dolgokat...
bólintottam hogy igen... ekkor szerintem többen nézhettek sokmindennek, csak hetero normális pasinak nem... aztán a Hölgynek elmagyaráztam, hogy elírták a nevem MINDEN szegmensét, de szerencsére valahogy a születési adatom és a referencia szám stimmel... végül megnyugodott és már csak azt nem értette, hogy ha ÉN telefonáltam akkor hogy lett belőlem Mrs... sose tudjuk meg...
A beszélgetés rendben lezajlott, kivéve, hogy nem tudtam megmondani mikor volt az esküvőm...
dátumok?
hazafelé a metróra felszállt egy nő, no nem mintha ez érdekes lenne, beállt a kocsi közepére (még ez is rendben van)... aztán amint becsukódott az ajtó, azonnal "Ladies and Gentlemans!" hangos felszólalással nyitott... elsőre azt hittem, hogy helyi ellenőrrel van dolgunk, aki na most aztán megnézi hogy mindenki érvényes utazásiokmánnyal bír e (oyster card)... mááár majdnem elővettem a kártyámat, amikor a nő viszonylag fejhangon (a metró menetzaját túlkiabálva) elkezdte a "Jesus Christ is loves you!"... "The Satan is real"..."But you have choice..." "The God is loves you"..."... the savior..."
és hasonló...
néééééégy megállón keresztül. Nos, alapvetően van bennem vallásos hajlam, én hiszek valamiben, hiszek abban, hogy nem véletlenek alakítják az életünket, hiszem, hogy valaki vagy valami összerakta ezt az egészet amit mi ma világegyetemnek, földnek, életnek ismerünk...
De a kéretlen térítést nem szeretem, az erőszakosat pláne... nem éreztem magam kényelmesen... és valahogy volt egy olyan érzésem, hogy a lelki megvilágosodás nem egy óránként 60km/h-val száguldó metrón fog elérni, miközben egy nő a kocsi közepén próbálja túlkiabálni a metrószerelvény zaját...
végül megérkeztem újra "otthonunkba"... ahol a macska már lelkesen várt és trappolt is ki az utcára. lepakoltam aztán vacsora most pedig itt ülök a gépnél és ezt írom, nemsokára megyek fürdeni és aludni...
Holnap bemutatom a házigazdáinkat és a "kellékeiket"...

Megjegyzések
Megjegyzés küldése