Dejsman és más történetek
Bár a történet alapvetően majdnem úgy indult, hogy minden tökéletesen lefut, zsebünkben a tudás, és akkor most már semmi sem állhat az utunkba a cipővel kapcsolatban.
Egy apróságot kivéve....
A dolgozót aki egyszer már elhajtott minket. "Szerencsénkre" ugyanaz az ember volt a boltban aki korábban közölte velünk, hogy kenjük a hajunkra a 3 hónapot - vagy a hatot.
Node, ez alkalommal fel voltunk vértezve két dologgal, egyfelől a telefonhívás eredményével, másfelől a törvény adta jogunkkal.
Hogy igazán bonyolítsuk az ügyet, úgy döntöttünk, hogy veszünk két cipőt, egy pár fekete bőrcipőt, meg egy átmeneti tavaszit. Akció volt, meg leárazás, tehát a két cipőt a korábbi cipő árából meg kb 10 font befizetéséből meg lehetett venni.
Fel is sorakoztunk a pénztárnál, ahol emberünk mosolyogva és készségesen várt minket, egészen addig amíg szóba nem hoztuk a korábbi cipőt. Ekkor a mosoly lefagyott, és közölte, hogy ő már megmondta, hogy nincs semmi garancia, semmi visszatérítés... Rendben, ekkor elővettük a jobbik énünket, és elmeséltük neki a telefonhívást, meg a termékek jótállásáról szóló törvényt, ami, legnagyobb meglepetésünkre, egy pillanatra sem ingatta meg hitében. Makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy, márpedig itten a cipőből nem lesz semmi.
Asszony kezdte elveszíteni úrinői minőségét, és megmondom őszintén, én is kezdtem kijönni a béketűrésből, tekintve, hogy korábban már egyszer ezt lefutottuk, másfelől pedig az adott törvény kerek perec leírja, hogy a terméknek legalább hat hónapig tudnia kell azt amiért vették, ellenkező esetben a termék hibásnak tekinthető, hat hónap után pedig minket terhel a bizonyítás kötelezettsége.
Elkezdődött az egymás szavába vágás, elkezdődött a hangoknak megemelése. Elkezdődött az asztalnak csapkodása. Emberünk lelkesen bizonygatta, hogy hülyeséget beszélünk, már - már hazudunk, és mondjuk meg hogy kivel beszéltünk. Ember, nem tudjuk, speciel nem küldte át a névjegykártyáját, de a dátumot tudtuk, és aki aznap "manager" néven bejelentkezett Ő volt az.
Na az ma nincs bent!. Akkor hívd fel cimbora... Azt nem lehet... Miért nem? Csak!... akkor TE fogod kifizetni saját hatáskörödben... azt ő neki nem szabad, nem lehet.
Na ez a macera addig - addig fajult, amíg rájöttem, hogy ez így nem vezet sehová, arra jutottam, hogy vissza tudok jönni mondjuk kedden, vagy szerdán és elkapom a mangert és szembefordítom a birka alkalmazottjával... ugyanakkor erre az ötletemre az asszony igencsak felhorkant, hogy ez nem így megy, mondtam is neki, hogy tudom, de szívesebben nézném ahogy egymással vitatkoznak, mint velünk... asszonynak ez továbbra sem tetszett, ráadásul, tekintve a korábbi 20 percnyi vitát, igencsak robbanékony hangulatban volt... ekkor villant az isteni szikra, NEKÜNK kell itt veszekedni. Ugyanis azt láthatóan tudja a srác kezelni, hogy vele vitatkozunk, de láttam én ezt már valahol, hisztis, egymás torkának eső ügyfelet igyekszenek eltüntetni a boltból... Tehát nem adtam meg magam, és csak kötöttem az ebet a karóhoz, de én visszajövök... asszony meg csak mérgelődött, hogy de nem... közben oda - oda szúrtunk a kereskedőnek, így tökéletesen mindenki érthette, hogy a céggel van a bajunk.
És lőn, emberünk a magárahagyott idejében, amikor egymással vitatkoztunk, megragadta a telefonját és felhívta a kollégát aki akkor volt bent amikor mi telefonáltunk. Hopp, alakul... mi még vitázunk kicsit, ekkor már a kijelzőn látom, hogy indul a refund.
Erre közben felhívom az asszony figyelmét.
Hopp, újabb lépés, a telefon lerak, emberünk félbeszakít minket, hogy akkor inkább megcsinálja a visszafizetést, csak menjünk...
Rendben, akkor ezt a két cipőt leszel szíves még lecsipogni... kifizetem... és udvariasan elköszöntünk.
Bár emberünk arcán az "essen rátok egy strucc" kifejezés ült...
Azután beszéljünk barátom sorsáról, mert ő aztán azért nagyot alakított.
Tehát: dolgozik, március ötödike óta az angol nemzeti lottótársaságnál. Most is mint mindig, adatbázisokkal foglalkozó guru lett. Pozícióját tekintve Senior, azaz most már hivatalosan is van felelősség a nyakában, de el is ismerik és meg is fizetik érte.
Életét nehezíti kicsit, hogy nem azonos technológiával dolgozik mint eddig, hanem teljesen mással, ami tulajdonképpen dupla elismerés, ahogy én értem, hiszen nem (csak) azt ismerték el, hogy ért egy termékhez, hanem, az össz tudást amit az elmúlt években felhalmozott. Azaz a képességet, hogy átlásson problémákat, feladatokat, és azt, hogy a megszerzett tudása képessé teszi arra, hogy egy számára idegen rendszer felett is hamar képes legyen optimális döntéseket hozni, és szükség esetén vezetni a kis csapatot.
Most már csak azt kell elérni, hogy barátom ezt el is fogadja, meg azt is, hogy ezzel együtt, mégsem várják tőle, hogy két hét alatt komolyabb szakértője legyen a rendszernek, mint az aki hat éve dolgozik vele.
Sőt, ez már csak az én fejemben épült tovább, valószínűleg nem is kell szakértővé váljon, sokkal inkább egy olyan emberré, aki a régi leváltandó rendszert megismeri, és képes a megszerzett tudással, és a többiek által birtokolt tudással, belevágni az új rendszer felépítésébe... aminek viszont már szakértője lesz.
Neki, most az a fixa ideája, hogy neki jobbnak kell lennie a régi rendszerből is, mint azok akik ott vannak, és, hogy ezt el is várják tőle... képtelenség.
Albérletet is kivett, szép, két szobás lakást. 200 méterre tőlünk. Ami tök jó, lehet menni újra közösen fallabdázni, meg túrázni... és akár esetenként esténként találkozni, dumálni...
Hihetetlen, hogy a barátság micsoda távolságokat és problémákat képes áthidalni, legyőzni.
Persze nem ő lenne, ha nem lennének vicces történetek körülötte, de az megér egy külön misét, tehát most nem fejem ki mindet, mert akkor sose lesz vége :)
Cégünktől újabb távozások vannak. Egyfelől a héten volt az utolsó napja a szerverekkel és szolgáltatásokkal foglalkozó srácnak, másfelől elmegy az ügyfélkapcsolati munkatárs, akinek egy kisebb darabot a munkájából megkapok. Harmadrészt pedig felmondott az egyik fejlesztőnk. Abdul.
Mondjuk az ő lépését megértem. Két és fél órát utazott reggel munkába, és két és felet este haza... napi öt órát utazni, hát, meglehetősen soknak tűnik. Gondolom talált valami közelebbi és hasonlóan vagy jobban fizető állást.
Szóval három hónap alatt, három ember ment el a cégtől. Sőt, négy hónap alatt négy, tekintve a decemberben távozott Diana-t.
Most már csak rövidhírek
- vettünk két íróasztalt, amit beköltöztettünk a vendégszobába, és berendeztük a "géptermet" :) innentől a nappali végre teljesen nappali formátumot öltött.
- Megérkeztek anyósomék, itten lesznek kérem egy hétig - tehát lesz turista beszámoló megint
- hétfőn éjszaka hazamegyek, kedden lesz keresztapám temetése, aztán szerda hajnalban meg jövök is vissza
- Komplett családi nyaralás le van szervezve, most már mindenki készül :)
- nem vagyok elégedett a fogorvossal, ahová jártam, mert lassan egy hónapja tömte be a fogamat, de még mindig fáj...
Majd' kihagytam
Szomszédainknak van ugye ez a fehér kis dög kutyája, aki megharapott ugye, mindjárt a második héten...
No, szomszédék elutaztak két hétre (azóta már visszajöttek) - de a kutyát itt hagyták, és járt hozzá valami kutyaszitter (mint a mi macskáinkhoz is anno)
Aki naponta egyszer jött, megetette a jószágokat fent, meg kitakarította az almot ... és kész
Tessék elképzelni a kutyát, két hétig egyedül (három macskával)... gyakorlatilag óránként sírt, vonyított szerencsétlen... sajnáltam is rendesen... meg magamat is, amikor mondjuk ezt, éjfélkor, hajanli egykor, kettőkor, háromkor és négykor is előadta...
Igazi kettős érzésem volt, sajnáltam, mert a kutya szociális állat, szüksége van a gazdáira... és legszívesebben kitekertem volna a nyakát, mert a harmadik éjszaka után már igencsak fárasztó volt óránként felkelni a kutyavonyításra...
de végre(?) visszatértek a gazdái, tehát már csak az öregember ordítozására ébredek fel éjjel, meg reggel hat előtt... hogy hulljon ki minden foga...


Megjegyzések
Megjegyzés küldése