Nyaralunk - Első félidő


Costa Drága izé Brava, tulajdonképpen szép. Mármint szép abban az olvasatban, hogy a partjai szépek, a tenger türkizkék vagy éppen smaragdzöld színben csillog. A parti sétányok körbejárják a tengert, ragyogó kilátást nyújtva az alant elhúzódó tengerpartra. A víz tiszta, helyenként több méter mélységben is tisztán látni a tenger fenekét. 

Ugyanakkor, akadnak itt gondok kérem...




Mindjárt a megérkezés után beleszaladtunk az első problémába, a reptéren. Mármint nem magával a reptérrel gyűlt meg a bajunk, mert hát edzett utazóként talán már nincs az a reptér, ami megakaszthatna minket, hanem a taxi. Az ugye úgy volt, hogy még otthonról foglaltunk transzfert (taxi) a reptértől a szállodáig. A várható érkezési idő + 1 óra időintervallumban vár minket a taxis - megható "welcome" táblával, alatta a nevünkkel. Komolyan, én ezt mindig ki akartam próbálni... 

Megérkeztünk, csomag felvesz, kisétál... és meresztgettem a szemem, hogy nahh, hol a táblás ember, aki a nevünket mutogatja. Mintegy 10 perc vizslatás után feladtam, nincs ilyen tábla, tehát a kipróbálás immáron elmaradt. Volt ugyan pár taxis táblás ember, de semmilyen hasonlóság nem mutatkozott a neveink és a táblán található nevek között. Ím tehát vártunk. Végül felhívtuk a megadott számot, ahol még hozzám képest is töredezett angollal közli a fickó, hogy 5 perc és ott van. 

Közben oldalt áll egy fickó sárga pólóban és terelgeti az emberek egy csoportját. MOVE2 feliratú pólóban. Egyszer ránk is ránk néz, hogy "hmm?" - nem köszi, mi éppen egy "travel arglebargle" társaságra várunk... bólint, elfordul. 
 Negyedórával később odajön egy fiatal pár, hogy "ti is a travel arglebarglét várjátok?" - igen... "akkor menjetek oda a sárgapólós fickóhoz, ő tud segíteni." 

Remek, mire odalépnék, egy megtermett ember rám néz "Ági?" - hát nem én, de az asszony... "taxi - this way" ... és már követjük is, erre befut egy hetven környéki ember, hajlott hát meg minden... direkt sajnáltam a kezébe adni a bőröndöt... a kocsi csomagtartójába már inkább mégis én raktam be...
Szóval odavezetett a kocsihoz, beültünk, és irány a szálloda.

Minden remekül megy, megérkezünk, bejelentkezünk, emberünk közli, hogy 5 perc és elfoglalhatjuk a szobát, addig ha kegyeskednénk leülni az amúgy kényelmes bőrfotöly egyikébe... Leültünk, vártunk... Hajnali háromkor keltünk, már dél körül vagyunk, kissé álmosnak érzem magam... olyan félóra után emberünk ránk néz... kikerekednek a szemei... óóóó elfelejtett szólni, már mehetünk a szobánkba, csak ránk vár. 

Felmegyünk a szobába - bár előbb megtudjuk, minden szobában tilos - erős dohányzásszag fogad... szellőztetés ürügyén azonnal ablakot nyitok, amikor meglátom a pazar panorámát... egy darab félig elkókadt olajbogyófára meg a mögötte húzódó öt méter magas téglafalra... mia... alattunk pedig a szálloda konyhajának a zaja... tányércsörgés, pakolás, röhögcsélés...

Első gondolatom az volt, hogy most azonnal ordítok, de aztán álmosabb voltam, meg hát úgy voltam vele, hogy a párnák és a takarók nem büdösek, lehet csak a takkernéni volt a füstös... meg a kilátás sem izgat, az egész napot úgyis a tengerparton vagy a medence partján töltjük... 

alszunk.

Mármint aludnánk... ennyi zajt én csak akkor hallottam amikor személy szerint egy vasöntödében dolgoztam, olyan pedig nem volt, tehát még sose... ekkor volt másodjára a fejemben az a mindent leíró gondolat "ÚÚRISTENHOVÁKERÜLTÜNK?!"

És ekkor ez még mind semmi nem volt. A falak olyanformán voltak vékonyak, mint a viccben:
"Mesterúr nem vékony ez a fal kicsit?
 -Úgy tűnhet, de erre majd még jön a tapéta!"

Mindent lehetett hallani mindenhonnan. Plusz a szobánk két(!) oldalán egy egy takarítói szoba húzódott meg, egyikben a friss vásznak és párnák, a másikban a vizescuccok - vödör, vegyszer, wc, mosdó, slag... egyebek... És hát a takarítást bizony időben el kell kezdeni... és nem is szabad egyig abbahagyni... tehát állandó ajtócsapkodás, csöveknek remegése, víznek öblítése, ajtók csapkodása (ezt mondtam már?), telefoncsörgés, röhögcsélés, ajtócsapkodás... 

Reggeli nyolctól tízig. Nem volt lehetőség késve érkezni, a lelkes személyzet gondoskodott ébresztőről.
És ez még csak az első nap!
Este megnéztük a tengert, kerítettünk egy éttermet - gyerek adag, horror áron. Ennek megfelelően az éttermek konganak az ürességtől. De nem is akarnak beinvitálni... tudjátok, Görögországban, vagy éppen tavaly Tenerifén, amikor csak az illatodat oda fújt a szél az étterem közelébe, máris ott volt egy hangoskodó ember, és be akart rántani, hogy "itt egyél nálunk most azonnal de jó lesz neked de mennyire!" ... nem így itt. Semmi. Pincérszerűek állnak mindenhol tétován, megnézzük az étlapot, lehull az állunk, továbblépünk. Ők pedig meg se kockáztatják, hogy megszólítsanak... 

Később rájövünk az okára, angolul itten kérem beszélni nem. Spanyol, katalán, francia, olasz ... de még milyen jó, hogy asszony tanult franciát meg olaszt. Bár a franciát még valahol én is fel tudnám idézni, de azért a fene akar ezzel küzdeni. 

Szóval éttermek horror áron, üresen.  Végül találtunk egy két helyet ahol az árak értelmezhető tartományban vannak, és lám, még emberek is vannak... nafene... van e összefüggés a 10 eurós sültkrumpli és üres étterem között?

Jólvan, tehát láttuk a tengert, ettünk is, kb. felfedeztük a helyi dolgokat, meglátogattuk a kedvenc szupermarketemet, "Mercadona", meg beszereztük, amit nem hoztunk (pl naptej, gyékény, napernyő, matrac - izé, úszógumi).

Mindezt a helyi kínai boltban, mert amúgy ezek is el vannak ám szállva, és két helyet találtunk még ahol ilyet árultak, de nem is kell mondanom ugye, megint csak horror áron.

Szóval irány a szálloda. Megint büdös van, a kilátás nem változott, ugyanakkor mintha felhősödne. Másnap ugyan eltöltöttünk egy napot a medence körül, de állandóan felhős volt... aztán harmadnap végre beteljesedett... és egésznap szakadt az eső... Így tehát a teljes napot végigélvezhettük a szobában, a zajok között és amúgy is... tehát elég.
Levonultunk a közösségi helyiségbe, felcsaptuk a laptopot, és kerestünk egy másik szállodát a környéken. Találtunk, akciós áron (-37%os kedvezménnyel), be is jelentkeztünk, a másikból meg ki, és tegnap átköltöztünk. A kilátás itt már kissé barátságosabb: a tengerre néz, a tenger ráadásul az előbbi 800 méter helyett mindössze 300 méterre, nem hallom a takarítónőt kint csapkodni, és ami bónusz, az árban immáron nem csak a reggeli, de a vacsora is benne foglaltatik.

Így tehát tegnap végre lementünk a tengerpartra, kipróbáltuk, milyen a víz (jelentem jó), még vagy 10 percig szándékosan napoztam is! - nem viszem túlzásba, ha lebarnulnénk, még nem hinnék el, hogy programozó vagyok -

Aztán nap végén könnyed fáradtsággal az édes semmittevésből feljöttünk a szobába, megfürödtünk, felvettük a legszebb ruhánkat a vacsorához és vártunk, hogy eljöjjön a vacsoraidő.

No és tegnap szabadtéri grillezéses vacsora volt. Ennek hatalmas előnye, hogy a medence mellett tartják, ami hangulatos, látványos, egyszersmind igazi nyaralós élménye van. Megígérték, hogy lesz élőzene is. Nem, amíg ott voltunk, nem volt. Mindjárt az elején szembesültünk két, illetve három problémával. Kezdjük a kisebbel: Embertelenül fújt a szél. Márpedig a tenger felől ha fúj, az bizony sosem meleg. Miután az előző két nap sem volt éppen meleg, így aztán tényleg direkt fázós élmény volt. Hogy nem mi vagyunk nyafogósak, azt jelzi, hogy egy rövid kis próbálkozás után, mindenki hosszúnadrág és kardigán felszerelésben tengette az estét. Az élő zene helyett pedig Dj Shuffle játszott mp3ból. (vagy CDről).

A másik gond onnan jött, hogy megérkezett a pincér. Ja ez nem gond. Kérdezi, hogy "drink?" - rendeltünk. Kihozza... és kihoz egy számlát is egyből. 8 euró. Egyfelől a szemeim is elkerekedtek, de mit a akar a számlával, csapja hozzá a szobaszámhoz, majd mikor megyünk fizetünk. Aztat nem lehet, most adjak neki 8 eurót. Ja! el is felejtettem, nem beszél egy pillanatot se angolul. Mondom neki, hogy csak credit card no cash! ... ezt illenék legalább érteni ... rázza a fejét, hogy nem - nem! most fizetni!
Rájön, hogy kommunikációs szakadék vala közöttünk, mi nem igazán tudunk spanyolul, és hiába találjuk ki a francia és olasz nyelvek ismerete miatt, hogy kb mit akar mondani - meg a hadonászás, ő pedig nem tud egyáltalán angolul. Erre, mint egy varázsütésre, eltrappol egy kolléganőhöz - bennem a remény, az hátha beszél angolul. Persze ez elpárolgott egyből, amikor továbbra is spanyolul, de most már lassabban, szinte szótagolva magyarázza, ugyanazt mint az előző. Már ott voltam, hogy visszaadom az innivalókat ne szórakozzanak tovább, amikor asszony megszólal franciául, hogy nincs nálunk kp, csak kártya, nem lehetne e a szobához csapni az árat. Utóbbira a válasz nem, de ha csak kártya van, akkor a számlácskát beviszik a recepcióra, és akkor az este folyamán fizessük ki ott. 

Szuper. A kaja amúgy jó volt. Leszámítva, hogy a szél fújt, és én még ilyen gyorsan nem távoztam kaja közeléből. Feljöttünk a szobába, bankkártyát magamhoz vettem, lementünk a recepcióra, mondjuk, hogy vacsora közben volt egy 8 eurós számlánk italból. 
Erre a nő, vacsora két személyre 28 euró... 
aaaargggh.... ember! A vacsora "INKLUDID" "ONLI DRINK 8 OJRÓ"... ahh! végre sikerült kifizetni azt is, persze a számla sehol, de persze a kártyás fizetésből megkaptuk a cetlit. szóval vész esetén tudjuk igazolni, hogy fizettük.

Nahh, immáron tehát ez is megvan. Feljöttünk, leheveredtünk, jókat nevettünk, amikor is elhallgatott az mp3 és megkezdődött a "hagyományosan tradicionálisan helyi kizárólag spanyol-katalán zenei kínálat".
úgy mint "Katyusa", "Zúg a volga" ... és még sorolhatnám, egyszer bizisten a "Már mi nálunk babám" zenéjét is hallani véltem. Sramli volt nahh, de olyan igazi Lagzi Lajcsi féle. Flamenco, meg Paso akármi... fenét... "Utcára nyílik a kocsma ajtó..." 

Még van hat napunk itt, mi fog még történni?

Zárszó:
Engem nem feltétlenül zavar az, ha valami drága, aki ismer, az tudja, hogy nem szoktam feltétlenül szívrohamot kapni egy-két tízezres vacsoraszámlától, azt is elfogadom, ha ez egy drágább hely, de cserébe el is várok valami szolgáltatást, pl. a kaja legyen jó, vagy különleges. Ugyanakkor a 2700 forintos sültkrumpli nem az a dolog amire azt mondom, hogy egye fene. Hogy a szállodai szobáért annyit fizetünk, amennyi, arra is azt mondom, jól van, ha ez annyi, hát annyi, de akkor ne egy téglafalra kelljen már nézni, meg egy ványadt olajbogyófára, és ha lehet, akkor pihenni szeretnék, és nem a takarítószekrény csapkodását hallgatni. 

Ami furcsa, hogy nem beszélnek a pincérek sem - és tulajdonképpen senki - angolul. 

A félpanzió helyett a fél nyugdíj meg ugye nem ugyan az:
"Half pension" vs. "Modified Plan" (MP)





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések