Nyaralunk - Első félidő
Costa Drága izé Brava,
tulajdonképpen szép. Mármint szép abban az olvasatban, hogy a partjai szépek, a
tenger türkizkék vagy éppen smaragdzöld színben csillog. A parti sétányok
körbejárják a tengert, ragyogó kilátást nyújtva az alant elhúzódó tengerpartra.
A víz tiszta, helyenként több méter mélységben is tisztán látni a tenger fenekét.
Ugyanakkor, akadnak itt gondok kérem...
Mindjárt a
megérkezés után beleszaladtunk az első problémába, a reptéren. Mármint nem
magával a reptérrel gyűlt meg a bajunk, mert hát edzett utazóként talán már
nincs az a reptér, ami megakaszthatna minket, hanem a taxi. Az ugye úgy volt,
hogy még otthonról foglaltunk transzfert (taxi) a reptértől a szállodáig. A
várható érkezési idő + 1 óra időintervallumban vár minket a taxis - megható
"welcome" táblával, alatta a nevünkkel. Komolyan, én ezt mindig ki
akartam próbálni...
Megérkeztünk, csomag felvesz, kisétál... és
meresztgettem a szemem, hogy nahh, hol a táblás ember, aki a nevünket
mutogatja. Mintegy 10 perc vizslatás után feladtam, nincs ilyen tábla, tehát a
kipróbálás immáron elmaradt. Volt ugyan pár taxis táblás ember, de semmilyen
hasonlóság nem mutatkozott a neveink és a táblán található nevek között. Ím
tehát vártunk. Végül felhívtuk a megadott számot, ahol még hozzám képest is
töredezett angollal közli a fickó, hogy 5 perc és ott van.
Közben oldalt áll egy fickó sárga pólóban és
terelgeti az emberek egy csoportját. MOVE2 feliratú pólóban. Egyszer ránk is
ránk néz, hogy "hmm?" - nem köszi, mi éppen egy "travel
arglebargle" társaságra várunk... bólint, elfordul.
Negyedórával később odajön egy fiatal
pár, hogy "ti is a travel arglebarglét várjátok?" - igen...
"akkor menjetek oda a sárgapólós fickóhoz, ő tud segíteni."
Remek, mire odalépnék, egy megtermett ember
rám néz "Ági?" - hát nem én, de az asszony... "taxi - this
way" ... és már követjük is, erre befut egy hetven környéki ember, hajlott
hát meg minden... direkt sajnáltam a kezébe adni a bőröndöt... a kocsi
csomagtartójába már inkább mégis én raktam be...
Szóval odavezetett a kocsihoz, beültünk, és
irány a szálloda.
Minden remekül megy, megérkezünk,
bejelentkezünk, emberünk közli, hogy 5 perc és elfoglalhatjuk a szobát, addig
ha kegyeskednénk leülni az amúgy kényelmes bőrfotöly egyikébe... Leültünk,
vártunk... Hajnali háromkor keltünk, már dél körül vagyunk, kissé álmosnak
érzem magam... olyan félóra után emberünk ránk néz... kikerekednek a szemei...
óóóó elfelejtett szólni, már mehetünk a szobánkba, csak ránk vár.
Felmegyünk a szobába - bár előbb megtudjuk,
minden szobában tilos - erős dohányzásszag fogad... szellőztetés ürügyén
azonnal ablakot nyitok, amikor meglátom a pazar panorámát... egy darab félig
elkókadt olajbogyófára meg a mögötte húzódó öt méter magas téglafalra... mia...
alattunk pedig a szálloda konyhajának a zaja... tányércsörgés, pakolás,
röhögcsélés...
Első gondolatom az volt, hogy most azonnal
ordítok, de aztán álmosabb voltam, meg hát úgy voltam vele, hogy a párnák és a
takarók nem büdösek, lehet csak a takkernéni volt a füstös... meg a kilátás sem
izgat, az egész napot úgyis a tengerparton vagy a medence partján
töltjük...
alszunk.
Mármint aludnánk... ennyi zajt én csak akkor
hallottam amikor személy szerint egy vasöntödében dolgoztam, olyan pedig nem
volt, tehát még sose... ekkor volt másodjára a fejemben az a mindent leíró
gondolat "ÚÚRISTENHOVÁKERÜLTÜNK?!"
És ekkor ez még mind semmi nem volt. A falak
olyanformán voltak vékonyak, mint a viccben:
"Mesterúr nem vékony ez a fal kicsit?
-Úgy tűnhet, de erre majd még jön a
tapéta!"
Mindent lehetett hallani mindenhonnan. Plusz
a szobánk két(!) oldalán egy egy takarítói szoba húzódott meg, egyikben a friss
vásznak és párnák, a másikban a vizescuccok - vödör, vegyszer, wc, mosdó,
slag... egyebek... És hát a takarítást bizony időben el kell kezdeni... és nem
is szabad egyig abbahagyni... tehát állandó ajtócsapkodás, csöveknek remegése,
víznek öblítése, ajtók csapkodása (ezt mondtam már?), telefoncsörgés,
röhögcsélés, ajtócsapkodás...
Reggeli nyolctól tízig. Nem volt lehetőség
késve érkezni, a lelkes személyzet gondoskodott ébresztőről.
És ez még csak az első nap!
Este megnéztük a tengert, kerítettünk egy
éttermet - gyerek adag, horror áron. Ennek megfelelően az éttermek konganak az
ürességtől. De nem is akarnak beinvitálni... tudjátok, Görögországban, vagy
éppen tavaly Tenerifén, amikor csak az illatodat oda fújt a szél az étterem
közelébe, máris ott volt egy hangoskodó ember, és be akart rántani, hogy
"itt egyél nálunk most azonnal de jó lesz neked de mennyire!" ... nem
így itt. Semmi. Pincérszerűek állnak mindenhol tétován, megnézzük az étlapot,
lehull az állunk, továbblépünk. Ők pedig meg se kockáztatják, hogy
megszólítsanak...
Később rájövünk az okára, angolul itten kérem
beszélni nem. Spanyol, katalán, francia, olasz ... de még milyen jó, hogy
asszony tanult franciát meg olaszt. Bár a franciát még valahol én is fel tudnám
idézni, de azért a fene akar ezzel küzdeni.
Szóval éttermek horror áron, üresen.
Végül találtunk egy két helyet ahol az árak értelmezhető tartományban
vannak, és lám, még emberek is vannak... nafene... van e összefüggés a 10 eurós
sültkrumpli és üres étterem között?
Jólvan, tehát láttuk a tengert, ettünk is, kb.
felfedeztük a helyi dolgokat, meglátogattuk a kedvenc szupermarketemet,
"Mercadona", meg beszereztük, amit nem hoztunk (pl naptej, gyékény,
napernyő, matrac - izé, úszógumi).
Mindezt a helyi kínai boltban, mert amúgy
ezek is el vannak ám szállva, és két helyet találtunk még ahol ilyet árultak,
de nem is kell mondanom ugye, megint csak horror áron.
Szóval irány a szálloda. Megint büdös van, a
kilátás nem változott, ugyanakkor mintha felhősödne. Másnap ugyan eltöltöttünk
egy napot a medence körül, de állandóan felhős volt... aztán harmadnap végre
beteljesedett... és egésznap szakadt az eső... Így tehát a teljes napot
végigélvezhettük a szobában, a zajok között és amúgy is... tehát elég.
Levonultunk a közösségi helyiségbe,
felcsaptuk a laptopot, és kerestünk egy másik szállodát a környéken. Találtunk,
akciós áron (-37%os kedvezménnyel), be is jelentkeztünk, a másikból meg ki, és
tegnap átköltöztünk. A kilátás itt már kissé barátságosabb: a tengerre néz, a
tenger ráadásul az előbbi 800 méter helyett mindössze 300 méterre, nem hallom a
takarítónőt kint csapkodni, és ami bónusz, az árban immáron nem csak a reggeli,
de a vacsora is benne foglaltatik.
Így tehát tegnap végre lementünk a
tengerpartra, kipróbáltuk, milyen a víz (jelentem jó), még vagy 10 percig
szándékosan napoztam is! - nem viszem túlzásba, ha lebarnulnénk, még nem hinnék
el, hogy programozó vagyok -
Aztán nap végén könnyed fáradtsággal az édes
semmittevésből feljöttünk a szobába, megfürödtünk, felvettük a legszebb
ruhánkat a vacsorához és vártunk, hogy eljöjjön a vacsoraidő.
No és tegnap szabadtéri grillezéses vacsora
volt. Ennek hatalmas előnye, hogy a medence mellett tartják, ami hangulatos,
látványos, egyszersmind igazi nyaralós élménye van. Megígérték, hogy lesz
élőzene is. Nem, amíg ott voltunk, nem volt. Mindjárt az elején szembesültünk
két, illetve három problémával. Kezdjük a kisebbel: Embertelenül fújt a szél.
Márpedig a tenger felől ha fúj, az bizony sosem meleg. Miután az előző két nap
sem volt éppen meleg, így aztán tényleg direkt fázós élmény volt. Hogy nem mi
vagyunk nyafogósak, azt jelzi, hogy egy rövid kis próbálkozás után, mindenki
hosszúnadrág és kardigán felszerelésben tengette az estét. Az élő zene helyett
pedig Dj Shuffle játszott mp3ból. (vagy CDről).
A másik gond onnan jött, hogy megérkezett a
pincér. Ja ez nem gond. Kérdezi, hogy "drink?" - rendeltünk.
Kihozza... és kihoz egy számlát is egyből. 8 euró. Egyfelől a szemeim is
elkerekedtek, de mit a akar a számlával, csapja hozzá a szobaszámhoz, majd
mikor megyünk fizetünk. Aztat nem lehet, most adjak neki 8 eurót. Ja! el is
felejtettem, nem beszél egy pillanatot se angolul. Mondom neki, hogy csak
credit card no cash! ... ezt illenék legalább érteni ... rázza a fejét, hogy
nem - nem! most fizetni!
Rájön, hogy kommunikációs szakadék vala
közöttünk, mi nem igazán tudunk spanyolul, és hiába találjuk ki a francia és
olasz nyelvek ismerete miatt, hogy kb mit akar mondani - meg a hadonászás, ő
pedig nem tud egyáltalán angolul. Erre, mint egy varázsütésre, eltrappol egy
kolléganőhöz - bennem a remény, az hátha beszél angolul. Persze ez elpárolgott
egyből, amikor továbbra is spanyolul, de most már lassabban, szinte szótagolva
magyarázza, ugyanazt mint az előző. Már ott voltam, hogy visszaadom az
innivalókat ne szórakozzanak tovább, amikor asszony megszólal franciául, hogy
nincs nálunk kp, csak kártya, nem lehetne e a szobához csapni az árat. Utóbbira
a válasz nem, de ha csak kártya van, akkor a számlácskát beviszik a recepcióra,
és akkor az este folyamán fizessük ki ott.
Szuper. A kaja amúgy jó volt. Leszámítva,
hogy a szél fújt, és én még ilyen gyorsan nem távoztam kaja közeléből.
Feljöttünk a szobába, bankkártyát magamhoz vettem, lementünk a recepcióra,
mondjuk, hogy vacsora közben volt egy 8 eurós számlánk italból.
Erre a nő, vacsora két személyre 28
euró...
aaaargggh.... ember! A vacsora
"INKLUDID" "ONLI DRINK 8 OJRÓ"... ahh! végre sikerült
kifizetni azt is, persze a számla sehol, de persze a kártyás fizetésből
megkaptuk a cetlit. szóval vész esetén tudjuk igazolni, hogy fizettük.
Nahh, immáron tehát ez is megvan. Feljöttünk,
leheveredtünk, jókat nevettünk, amikor is elhallgatott az mp3 és megkezdődött a
"hagyományosan tradicionálisan helyi kizárólag spanyol-katalán zenei
kínálat".
úgy mint "Katyusa", "Zúg a
volga" ... és még sorolhatnám, egyszer bizisten a "Már mi nálunk
babám" zenéjét is hallani véltem. Sramli volt nahh, de olyan igazi Lagzi
Lajcsi féle. Flamenco, meg Paso akármi... fenét... "Utcára nyílik a kocsma
ajtó..."
Még van hat napunk itt, mi fog még történni?
Zárszó:
Engem nem feltétlenül zavar az, ha valami
drága, aki ismer, az tudja, hogy nem szoktam feltétlenül szívrohamot kapni egy-két
tízezres vacsoraszámlától, azt is elfogadom, ha ez egy drágább hely, de cserébe
el is várok valami szolgáltatást, pl. a kaja legyen jó, vagy különleges.
Ugyanakkor a 2700 forintos sültkrumpli nem az a dolog amire azt mondom, hogy
egye fene. Hogy a szállodai szobáért annyit fizetünk, amennyi, arra is azt
mondom, jól van, ha ez annyi, hát annyi, de akkor ne egy téglafalra kelljen már
nézni, meg egy ványadt olajbogyófára, és ha lehet, akkor pihenni szeretnék, és
nem a takarítószekrény csapkodását hallgatni.
Ami furcsa, hogy nem beszélnek a pincérek sem
- és tulajdonképpen senki - angolul.
A félpanzió helyett a fél nyugdíj meg ugye
nem ugyan az:
"Half pension" vs. "Modified
Plan" (MP)


Megjegyzések
Megjegyzés küldése