Vendégünk volt - Első és második rész

Ahogy tehát ígértem tegnap, ma elmesélem mi minden zajlott abban az időszakban amikor vendégeink voltak. 
Azt ugye mindenki tudja, hogy nyár végén itt volt jóanyám és gyermekem, akik remekül érezték magukat itt nálunk. Két hétig élvezhették az angol nyarat, majd hazamentek, mi meg nyaralni...

A nyaralás nem volt éppen rossz, de persze lehetett volna melegebb. Aztán visszatértünk, minden ment tovább mint azelőtt, majd megérkeztek tehát anyósék. - elnézést a kifejezésért, ha sértő, nem annak van szánva - ... használjuk esetleg az "asszony szülei?" kifejezést?


Lényeg a lényeg, immáron újra két fővel több lakó tartózkodott a lakásban. Itt felidézem magamban a ki nem vett, elsőre megnézett lakást, és annak szabályait... "vendég nem jöhet, nem alhat itt"... Első nap csak egy könnyebb kis sétát ejtettünk meg, a már szokásos dombra fel, templomig el útvonalon... de lehet, hogy az második este volt? Vagy utolsó? öregszem, hiába. Mindenesetre volt séta, aztán másnap asszony szabin volt, és szüleivel bejárta a fél várost. Szombaton én is csatlakoztam a sétához és bejártuk a másik (immáron szokásos) felét. 

Mondjuk azzal indítottunk, hogy megnéztük a tegnap már említett őrségváltást. Volt kérem felvonulás, lovasan és gyalogosan, rezesbanda, lovasrendőr, gyalogrendőr ... minden. Az egész persze azzal kezdődik, hogy átgyalogoltunk a Green parkon. A palotához igen. Előző éjjel szakadt az eső, mindenhol tócsák, ágak, sár. Na meg a tömeg. Mikor megérkeztünk a palotához, ... nos... egy megjegyzést nem lehetett már elejteni, annyian voltak, de ahogy azt mondani szokás : a helyzet fokozódott. Mi is ott ténferegtünk megálltunk egy helyen, majd egy másikon... harmadikon... végül egy kifeszített piros kötél mögött sátrat vertünk. Még fél óra a kezdésig.
A rend őrei lelkesen sétálgatnak, segítenek, válaszolnak, mi meg állunk a kötél mögött és hümmögünk, hogy vajon itten jó lesz e. No persze a legjobb a kapu mellett, a kerítésnél lenne... haaaa nem állna ott már annyi ember, mint ... mint... nem is tudom... talán az lenne a legjobb példa, ha elképzelnénk, hogy a kerítés egy hatalmas, gigantikus erős mágnes, és az emberek hirtelen mágnesezhetőek lennének... Szóval rá voltak tapadva rendesen... 

No mindegy is, a tömeg nőttön nőtt, az idő fogytán fogyott, valamikor 11 előtt a rendőrök tehát nekiálltak mindenkit a korlátok, kötelek mögé terelni. Végül majd félóra csúszással megkezdődött a parádé... mondanom sem kell, a tőlünk létező legtávolabbi pontban... aztán megjelent egy másik osztag... szintén a lehető legtávolabbi pontban... node kérem... hát mi pont középen álltunk... igen... egy csapat a bal kapun, egy a jobbon... és ... negyed óra szünet... aztán végül mégiscsak jött egy egység amelyik kegyeskedett a középső kaput használni... hurrá... két óra várakozás... 3 perc masírozásért. 

Végül szerencsénkre, mindenki a középső kapun távozott, aztán feloszlatták a tömeget is, mi pedig áthaladtunk a St. James parkon (immáron talán negyedszer)
Bár nekem továbbra is tetszik.

Nos, eztán volt az, hogy miután itt végeztünk, átmentünk a Westminster apátsághoz, amit már egyszer láttunk kintről, most tehát itt volt az idő és bementünk. Kellemes meglepetés, van magyar nyelvű prospektus és audio guide, ami segített mindent megérteni, kit és mikor hová temettek. No persze nem lenne semmi sem tökéletes, ha nem az utolsó csoport lettünk volna, és finoman (vagy épp nem finoman) terelgettek minket mind tova és tova. Ettől függetlenül láttuk, szép, remek... fotózni tilos bent, tehát most tényleg nem csináltam képeket. 

Aztán ettünk és irány haza.


Vasárnap finom leves és töltött káposzta készült, meg áthívtuk asszony eleve angliában élő unokatestvérét, jól elbeszélgettük a délutánt, aztán egy szundikálás - vagy ekkor volt a séta? - aztán máris hétfő volt, aztán meg kedd... és már mentek is haza.


Közjáték: ezután pár nappal én is hazalátogattam, a kalandossághoz elég annyit megemlíteni, hogy a Magyarországon használható telefonomat itthon hagytam, a csilli-villi új telefonom meg másfél napig nem akarta tudomásul venni, hogy márpedig itten a magyar hálózathoz köll csatlakozni, így tehát az első utamba eső telefonkereskedésbe behaladva a legolcsóbb telefont kértem... hogy valamiféle kapcsolatot tudjak építeni :)

A fiam pedig kettest kapott szökdécselésből... 

Aztán én vissza, és megbeszéltük barátommal, hogy ha már úgyis annyi szabija van, igazán erre is jöhetne, úgyis olyan ritkán találkozunk mostanság, legalább tudnánk kicsit beszélni, ökörködni, mindamellett megtekinthetné a világ eme szegletét. 
Egy hét múlva meg is érkezett, és egy hétig vendégünk volt... hmmm... tulajdonképpen túlságosan nem volt a vendégünk, mármint abban az értelemben, hogy olyan sokat nem is láttuk. Balszerencsémre, nincs több kivehető szabim, így nekem dolgozni kellett menni. Az természetesen nem várható, hogy itt üljön a lakásban egész nap, majd este pár órát valamit csináljunk, én eleve fáradtan... No meg ő nem is az az elveszett ember, tehát kapott kulcsot, telefont, oysterkártyát... és elindult felfedezni Londont. Így van az, hogy ő most már többet látott a városból mint én, tehát ha valamit nem tudok, akkor tőle kell megkérdeznem, mi hol van...  :) nem kímélte a lábait, mindent bejárt amit tudott. Azért hétvégén - mondjuk nem szombaton, mert akkor nem csináltunk semmit, kivéve az esti James Bond film megtekintését a moziban - szóval vasárnap elmentünk együtt várost nézni, Sherlock Holmes múzeumot például. Most már tudom, hogy a cilinder nekem jól áll! - most már csak az alkalmat kell megtalálnom amikor én ilyet hordhatok :) De akarok... meg egy sétapálcát... meg egy hintót. (A lovakat majd kifogom az Astonból).  Aztán meg még pár utcácskát is felmértünk miközben kerestünk egy megfelelő, autentikus pubot ahol lehet vacsorázni.

Mondjuk ez éppen nem volt egy egyszerű folyamat. A technika a zsebben, google maps rajta, bekalapáltam a keresőbe, hogy PUB... ééés csak úgy záporoztak a találatok (meg az eső)... ééés a pubok többsége ... mit többsége, szinte az összes, zárva volt. 
Keresés, gyaloglás, zárva... új keresés, gyaloglás... zárva... ez így ment majd egy óráig... aztán egyszer megálltunk --- új keresés --- amikor asszony hátrafordult és felsikoltott... hatalmas tábla mögöttünk
"Jófajta angol pub nyitva, erre -->" nem viccelek, komolyan... mondjuk annyi, hogy ez angolul persze.   A tábla nem hazudott, alig 100 méterre valóban ott volt a pub, tényleg autentikus, tényleg nyitva.
Kerestünk egy helyet ... leültünk... amikor is megszólaltak mellettünk magyarul... persze hozzánk beszéltek :)  Javallották, hogy ne üljünk a légkondi alá, mert ha bekapcsolják akkor kivisz a huzat minket... átültünk, megköszöntük... rendeltünk, nevettünk, ettünk, nevettünk... aztán hazajöttünk.

Másnap nekünk munka, gondoltuk este megisszuk ami még megmaradt a héten, meg beszélgetünk még egy jót, mer' hát holnap ugye barátunk távozik vissza... de aztán éjfélkor elvonultunk aludni... öreg barátom meg sehol... persze még él, beszéltünk telefonon... de nem jött. aztán jött, megvitattuk a másnapi indulásának a mikéntjeit, adtam neki egy pendriveot, hogy a fotóit haza tudja vinni... aztán ... hmmm különös este volt... végül elvonultam aludni... reggel kb volt egy pá pá... aztán nekem munka, neki pakolás és indulás...

Aztán este megérkezett...
(folyt köv holnap)

A James Bond filmmel kapcsolatban pedig igencsak kettős érzéseim vannak... ha lesz rá igény, akkor elmesélem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések